Iskolánk Névadója


 

Chiovini Ferenc

Chiovini Ferenc dédapja a XVIII. század végén költözött Olaszországból Eger városába, ahol ötvösként dolgozott. Leszármazottai szétszóródtak, Chiovini Ferenc ősei az 1848-as szabadságharc után az Alföldön találtak otthonra.
Édesapja, a tanári végzettségű idősebb Chiovini Ferenc Besenyszög községi jegyzője. Édesanyja Mann Jolán. Fiuk 1899. november 16-án született a falunkban, Besenyszögön.
15 éves amikor a család Tiszapüspökibe költözik. A végtelen rónaságot, a rajta és belőle élő emberekkel együtt azonban itt, Besenyszögön szerette meg annyira, hogy festészetének örök témát nyújtott ez a bensőséges kapcsolat, amely a művészt az elmúlásig kísérte.
Képzőművészeti Főiskolát végzett, ahol híres tanárai, Balló Ede, Rudnay Gyula segítették tehetségének kibontakoztatásában. Nyaranta Vágó Páltól tanulta a festészet titkait és művészetét a hozzánk közeli Jászapátin.
A „Tűz” című képével 27 évesen a Szolnoki Művésztelep vendégtagjává válhatott.
A művészek leginkább nyáron tartózkodtak a művésztelepen, de Chiovini Ferenc teljes egészében itt rendezte be életét családjával. Nagyon szerette ezt a helyet.
Felesége, Wégling Irén szintén festőművész volt. Tanulótársak voltak a főiskolán. Vágó Pál nyári művésztelepén kerültek bensőséges kapcsolatba egymással. 1927-ben házasodtak össze Pestszentlőrincen. Chiovini Ferenc felesége saját tehetségének ápolása helyett férje pályafutásának támogatását tartotta fontosnak. Szigorú asszony volt.
Egy lányuk született, Chiovini Márta, akiben szintén korán megmutatkozott a hajlam a művészetek iránt.  A kiváló zenei tehetség az Állami Operaházunk koncertmestereként vált közismertté.
Chiovini Ferenc 1933-ban freskókat készített  Aba-Novák Vilmossal a jászszentandrási templomban. A „Szent László vizet fakaszt” és „A déli harangszó kihirdetése” című, történelmi témájú murális műveivel kiérdemelt egy ösztöndíjat Rómába, a Collégium Hungaricumba.
Az itt készült művek kiállítását meglátogatta az olasz király is, III. Viktor Emánuel.
Rómából való hazatérése után művészete méginkább felfelé ívelő pályán folytatódott.
Szívesen festette olasz emlékeit, több freskót, portrékat, történelmi témájú képeket, de legtöbbször a Tiszát, az Alföldet, -amely alkotásokon megfigyelhetjük a „pleinair” stílus kibontakozását és fejlődését Chiovini Ferenc művészetében-, környékünk ellesett falusi pillanatait.
Sokszor festett Besenyszög határában. Nemcsak a tájat, több falubelinket is megörökített munkavégzés közben. Ezek a művek jórészt magánkézben vannak.
Munkásságáért és művészetéért 1966-ban megkapta országunk legmagasabb elismerését: a Munkácsy- díj I. fokozatát.
Chiovini Ferenc tartalmas életében átélte az I., megélte a II. világháborút. Nagy társadalmi változások, átalakulások részese, tanúja. Állampolgára volt az Osztrák- Magyar Monarchiának, a Magyar Királyságnak, a Magyar Népköztársaságnak …, s lakhelye, otthona volt mindvégig: az Alföldünk közepe.
Chiovini Ferenc életének megismerésével a művészetén túl a XX. század történelme is megnyílik számunkra.
Nagy művész volt, s ezt minden korszakban többször elismerték.
1981. decemberében, 82 évesen tért örök nyugovóra.